Sofőrszolgálat

Sofőrszolgálat
Ne vezessen ittasan, hívjon inkább sofőrt

Ha a vezetést nem vállalhatja

Amikor az ember autóval érkezik egy buliba, legyen szó céges partiról, lakásavatóról, vagy lánybúcsúról, akkor a felelősség azt diktálja, hogy ne igyon egy csepp alkoholt sem. A baráti társaság, a hangulat azonban gyakran felülírja a józan gondolkodást, magával sodorja az embert, és bizony lecsúszik egy-két sör, vagy más alkohol, bármennyire is tiltakozik még az elején. A buliból hazafelé indulván azonban már a gépjármű tulajdonos tudja, hogy nem lesz jó, ha most autóba ül. Sok lesz a bírság, ha elkapják, még komoly baleset is lehet belőle! Azonban nem szeretné maga mögött hagyni a kocsiját egy kétes kinézetű sikátorban, az őrzött parkolók, mélygarázsok pedig túlzottan drágák ahhoz, hogy igénybe vegye azokat. Az is lehet, hogy túl rosszul érzi magát, túlságosan szédül ahhoz, hogy a volán mögé merjen ülni, vagy hogy elsétáljon a legközelebbi éjszakai buszhoz.

Az ilyen esetekre találták ki a sofőrszolgálatot, ami ahogy azt a neve is mutatja, csak a sofőrt biztosítja. Saját autójával, kényelmesen, biztonságosan juthat haza, és még amiatt sem kell aggódnia, hogy micsoda baj lesz, ha megállítja a rendőr. A következő cikkben a különböző sofőrszolgálatokat fogjuk szemügyre venni, megtekintjük az árszabásokat, a sofőröket. Megtudhatja, hogy mi is ez a remek kis szolgáltatás, amely rengeteg problémától szabadíthatja meg.

Tovább

Szőnyegtisztítás

Valószínű sok háziasszony küzd azzal a problémával, amikor valami makacs folt kerül a szőnyegre vagy éppen a kanapéra. Ilyenkor általában fontos, hogy gyorsan kiszedjük valamivel, ami általában vagy sikerül vagy pedig sajnos nem. Erre számos módszer van ma már, amik közül könnyen kipróbálhatjuk bármelyiket, sőt még olyan is akad közöttük, ami szinte nem is kerül semmibe.

Szőnyegtisztítás géppel
Szőnyegtisztító gépet kölcsönözni is lehet

A szőnyegünket kitisztíthatjuk többféle képen. Lehet különféle házi praktikákkal próbálkozni vagy esetleg takarítógépekkel illetve kárpittisztító gépekkel is. Mivel igen sokféle otthoni megoldás létezik már akár a makacs foltok ellen, vagy pedig a kisebb szennyeződésekkel szemben is, így csak párat említünk meg ezek közül, méghozzá azokat, amiket igen sokan ismerhetnek.

  • Ecet: ez az egyik leismertebb szer a foltok ellen is. Ezt lehet más szerekkel együtt is alkalmazni, mint például sóval, boraxszal, stb., attól függően, hogy milyen szennyeződést szeretnénk megtisztítani vele, de önmagában is igen hatásos. Sokszor ez az igen olcsó alapanyag nemcsak a foltok ellen hatásos, hanem nagy segítség a háziasszonyoknak akár a vízkőoldásban vagy éppen a dugulás megoldásában is.
  • Szódabikarbóna: ezt nem nagyon kell mással vegyíteni, mivel önmagában is igen hatásos a foltok ellen. Igaz lehet némi illóolajat használni és akkor nem csak új színt adhatunk a szőnyegnek, hanem csodás illatot is.
  • Borotvahab: ez csak a halványabb foltok ellen tudja kifejteni hatását, de ezt is használhatjuk ruhákon is hasonló szennyeződések ellen.
  • Só: ez az egyik leghatásosabb szer a vörösborfoltok ellen. Talán sokan nem is hisznek hatékonyságában, de valóban képes felvenni a küzdelmet akár bármilyen lakástextilen az ilyen fajta szennyeződések ellen.

Ezeken kívül persze biztos léteznek más „csodaszerek” is, de mindenkinek magának kell, hogy eldöntse kísérletezik-e velük, vagy pedig tisztítógépet használ. Ezeket a gépeket meg lehet akár vásárolni, de lehet kölcsönözni is. Aki bérelni szeretne, mindenképpen nézze át a Takarítógép kölcsönző gépeit. Akad viszont olyan szerencsés, akinek nem kell ezzel bajlódnia, mivel van sajátja. Ha nem vagyunk ilyen kiváltságos helyzetben, akkor bizony akár Budapesten is számos hely van, hol kölcsönözhetünk szőnyeg, kárpittisztító illetve takarítógépet, de más nagyobb városokban is van erre lehetőség. Ezekhez a tisztító gépekhez különböző vegyszereket használnak, ezért is lényeges szem előtt tartani, hogy kinek mi is a fontos, mivel a házi praktikák környezetbarát megoldások.A továbbiakban részletezzük a tisztító gépek használatát, illetve mindenre kitérünk, amit érdemes róluk tudni.

Tovább

Ajtók ablakok

Mi az első dolog, ami szembeötlik, ha valaki be akar lépni egy házba? Az ajtó! Bizony az ajtó kinézete, állapota nagyon is sokat számít az első benyomáskor. Mindegy, hogy éppen eladni készül lakását, házát, vagy csak barátait hívja meg először otthonába, már az ajtóban eldönthetik, hogy a beltér tetszeni fog nekik, vagy sem.

Beltéri és bejárati ajtók

A személyünkről is sokat elárul a bejárati ajtó, hiszen már erről látszanak a legfontosabb preferenciáink. A biztonság a fontos, vagy inkább a kinézet? Megengedhet magának drágább darabot, ízléses díszítéssel, vagy inkább a praktikumot részesíti előnyben? Ezek bizony mind leolvashatóak a bejárati ajtajáról, így érdemes elgondolkodni azon, hogy mit szeretne megmutatni elsőként.

Elegáns beltéri ajtó
Vannak kifejezetten elegáns beltéri ajtók is

Bármire is jutott az előzőek alapján, egy biztos: a választék hatalmas! Nemcsak formájában, de anyagában, méretében és bizony funkciójában is rengeteg eltérő ajtóval találkozhat a nyílászáró piacon. Ez alapján változnak az árak is, de ahogy minden területen, úgy ezen is találkozhat az éppen önnek megfelelő akciókkal, csak egy kicsit keresgélnie kell. Visszatérve arra, hogy mit is mutat meg önről az ajtó, hogy mi az, amit magáról sugallni szeretne! Szeretnénk segíteni önnek abban, hogy a megfelelő döntést hozza, ami mind önnek, mind a családjának és még talán a szomszédoknak is a legjobb. Elmondjuk, hogy az egyes anyagok milyen jó tulajdonságokkal rendelkeznek, és hogy a különböző funkciókkal mit nyerhet ön, illetve az otthona. Megnézzük, hogy milyen kiegészítőket választhat az ajtajához, illetve hogy a különböző fajtájú ajtókat milyen környezetbe, milyen helyzetekhez, szerkezetekhez ajánlják.

Természetesen a piszkos anyagiakba is bepillantunk, hiszen ez sem utolsó szempont, ha az ember nagyobb beruházásban gondolkodik, mint amilyen az ajtó cseréje is. Konkrét árat sajnos nem tudunk írni, hiszen cégtől függ, hogy pontosan milyen árszabással dolgozik, de hozzávetőlegesen meg tudjuk határozni, hogy egy bizonyos ajtótípus beszerelése nagyjából mennyibe fog kerülni önnek. Számba vesszük a különböző extrákat, kiegészítőket is, hiszen ezek szintén megemelheti a végső árat.

Tovább

Cégalapítás

Szerintem sokan gondolkodtunk már azon, milyen jó lenne egy saját kis üzletet nyitni. Ami sokunkat visszatart, talán az, hogy nem vagyunk teljesen biztosak sem magunkban sem pedig abban, hogy sikeresen működni is fog a vállalkozásunk. Van néhány feltétele a cégalapításnak, amit érdemes tudni. Többféle cégforma létezik, amik közül eldönthetjük, hogy melyik a legideálisabb számunkra az általunk elképzelt tevékenységhez.

Egyéni cég

Ilyet azok hozhatnak létre, akik egyéni vállalkozók. Cégbejegyzéssel jön létre az egyéni cég és aki ilyet alapít, annak lehetnek a cégnév alatt kötelezettségei, sőt szerződéseket is köthet.

Betéti társaság

Van néhány dolog, amiket szükséges meghatározni egy Bt. indításához.

  • Mi lesz a cégnév, mi a tevékenységi köre
  • Minimum két tag szükséges, egy beltag és egy kültag
  • A beltag (ok): korlátlan felelőséggel tartozik a társasági vagyonból nem fedezett tevékenységekért
  • Kültag (ok): csak azzal a vagyonával vállal felelősséget a Bt. kötelezettségeiért, amit a szerződésben bele foglaltak
  • Döntéshozatalokat is le kell fektetni, hogy melyik tag milyen ülésen, milyen ügyben hozhatnak döntéseket a Bt. ügyeivel kapcsolatosan
  • Nem szükséges minimális tőke egy Bt. nyitásához

Korlátolt felelősségű társaság (Kft)

Idén hatályos jogszabály szerint 3.000.000,-Ft szükséges a megalapításához, de ez nem kell, hogy feltétlenül pénzből álljon, hanem akár ingó vagy ingatlan is lehet. A kft-nél a tagoknak nem kell felelősséget vállalniuk a saját vagyonukkal a tevékenységekért.

Egyszemélyes Kft.

Alapító okirat szükséges a létrehozásához. Ha a társasági szerződés engedi, csak abban asz esetben állhat munkaviszonyban a céggel. Azok a jogszabályok érvényesek erre a fajta cégformára, ami a több tulajdonossal rendelkező társaságokra is vonatkozik.

Kft. több tulajdonossal

Ezt meghatározott összegű alaptőkével lehet csak létrehozni. A tagok csak azzal az összeggel felelnek a társaság tevékenységéért, amit törzstőkeként is a cég megalapításához adtak. Ügyvezető kiválasztása szükséges, aki képviseli a céget. Ahhoz, hogy létrehozzunk egy vállalkozást, vannak bizonyos költségek is, amikkel számolni kell még előtte. Viszont vannak cégek, akik nagyon olcsón tudnak segíteni nekünk ebben. Érdemes szétnézni.

Többféle módja van egy cégalapításhoz. Elég sok vállalkozás tud segíteni már ebben, akár online módon is megtehetjük ezt, vagy személyesen befáradunk az adott irodába. Vannak olyan helyek, ahol úgy nevezett gyors cégalapításra is van lehetőség, ilyenkor akár órák alatt is meg tudjuk alapítani az elképzelt vállalkozást, persze valamivel több pénzért segítenek ebben. Amennyiben még mindig úgy gondolja, hogy belevágna egy saját vagy több tagból álló vállalkozásba, akkor a továbbiakban részletesen is kitérünk mire is érdemes odafigyelni, illetve mit hol tudunk elintézni a megalapításához.

Tovább

Gázszerelés

A tél közeledtével egyre fontosabb, hogy átnézessük a fűtőtestek állapotát, legyen szó konvektorról, vagy radiátorról. A gázzal működő fűtőeszközök különös elővigyázatosságot igényelnek, hiszen az elalvó őrláng, vagy a szivárgó gázvezeték hatalmas balesetekhez, akár halálesetekhez is vezethetnek. A híradókban nap mint nap hallani gázmérgezésnek áldozatul esett, vagy gázszivárgástól elájuló emberekről. Ez is mutatja, hogy a gáz nem játék, és a fűtés, a fűtőtest, a gázvezetékek átvizsgáltatása fontos része a téli készülődésnek.

Különösen fontos ez azoknál az épületeknél, társasházaknál, ahol a gázvezetékek, a közös rendszer és a lakásban lévő fűtőtestek régen voltak már karbantartva. Új lakóként az első dolgok között szerepeljen ezek átvizsgálása, hiszen nem tudni, hogy milyen állapotban lehetnek a vezetékek. Érdemes minél előbb elvégezni a karbantartást és egyéb vizsgálatokat, mivel a hideg beálltával egyre kevesebb idő lesz arra, hogy vész esetén a teljes hálózatot felújítsák. Az áthelyezést egyébként a gázszolgáltatónál kell kérelmezni. Első lépésként a meglévő gázórát leszerelik, majd mikor a gázterv és adott esetben a kéményseprői szakvélemény is elkészült, a gáz meót követően az új gázóra beüzemelésre kerül.

A gázóra áthelyezése

Rengeteg szabály vonatkozik a gázzal kapcsolatos átalakításokra. Előfordulhat például, hogy egy előzőleg konyhaként üzemelő helyiséget lakószobává szeretnénk átalakítani, viszont a gázóra itt található. A hatályos szabályozás szerint, gázórát lakószobában csak megfelelő szellőztetős biztosítása mellett lehet elhelyezni, ami energiahatékonysági szempontból kedvezőtlen. Ilyen esetben a gázórát érdemes lehet áthelyezni egy másik helyiségbe, vagy akár a lakáson kívülre. Társasház esetén ehhez azonban legtöbbször a lakóközösség hozzájárulása szükséges.

Gázóra falon
A gázórát a lakáson kívülre is lehet helyezni

Nagy veszélyt is jelenthet a gázszag

Ha a lakásban gázszagot érez, keresse meg annak forrását és rögtön hívjon gázszerelőt, ha megbizonyosodik a szivárgás valóságáról. Ha rosszul érzi magát, hányingere van és fáj a feje, azonnal hívjon mentőt! Elalvás előtt is érdemes ránézni a konvektorra, hogy ég-e még az a fránya őrláng! A következő cikkben a gázszereléssel kapcsolatos tudnivalókat fogjuk górcső alá venni, megnézzük a budapesti gázszerelő kínálatot, illetve a gázszolgáltatókat, és arra is kitérünk, hogy mire kell figyelni, ha gázszerelőt hívunk, nehogy egy sarlatán, vagy tolvaj jusson be a lakásunkba gázszerelőnek öltözve. Ha érdekli a téma, éppen a gázszerelés előtt áll, vagy egyszerűen érdeklik a különböző lehetőségek, akkor olvassa el a hosszabb cikket, amelyben bizonyosan hasznos információkat fog találni.

Tovább

Női dolgok

A nők életében az egyik legfontosabb orvosi ellenőrzés a nőgyógyászati vizsgálat. Ide általában hölgyek 85 %-a úgy gondolja, hogy muszáj elmenni és általában meg is tesznek minden annak érdekében, hogy ez így is legyen. Vannak gyermek nőgyógyászok is, akik a 16 évesnél fiatalabb lányokkal foglalkoznak utána már érdemes egy felnőtt kezelőorvost megkeresni.

Nőgyógyászatra nem csak akkor megy el egy nő, ha terhes vagy valamilyen panasza van. Évente érdemes elvégeztetni egy rákszűrést is, ami nem egy fájdalmas beavatkozás, de igaz némi kellemetlenséggel azért jár. Erre többféle lehetőségünk van, hogy felkeressük a nekünk is minden szempontból megfelelő kezelőorvost.

Elmehetünk a körzetileg illetékes SZTK rendelőbe, ahol a megfelelő szakrendelésen szívesen látnak. Ez ugyan ingyenes, de vannak olyan helyek, ahol nem lehet időpontot kérni, ott bizony, előfordul, hogy órákat kell várni, mire sorra kerülünk. Viszont ha van rá lehetőségünk, felkereshetünk egy nőgyógyászati magánrendelést is. Itt a várakozási idő jelentősen lecsökken és hát azért igaz, ami igaz másként is állnak az emberhez. Persze ezért valamennyi összeget fizetni is kell ám, de sokan úgy vannak vele, hogy nem ezen spórolnak.

Nőgyógyász
Fontos egy megbízható nőgyógyászt találni

Számos nő úgy gondolja, hogy amikor nőgyógyászatra kell mennie valamiért, akkor az amolyan szégyellnivaló is. Ebben bizony tévednek, hiszen ez ugyanolyan természetes dolog, mintha például a fülészeten ülne valaki.

  • Kisbabát szeretnénk, vagy éppen pont nem szeretnénk
  • Felfáztunk, valamilyen fertőzést, gombásodást elkaptunk
  • Felfáztunk, valamilyen fertőzést, gombásodást elkaptunk
  • Méhnyak rák, hpv szűrés miatt
  • Petefészek cisztában szenvedünk
  • Valamilyen miómánk van
  • Szűrővizsgálatokhoz tartozik még a mell szűrése is, ebben az esetben is a nőgyógyászatot érdemes először felkeresni

Mivel nincsen külön szülészeti rendelés, ezért a nőgyógyászatot szülészet-nőgyógyászatnak is szokták nevezni. Általában úgy oldják ezt meg, hogy van egy bizonyos nap, amikor csak a terhes gondozással foglalkoznak, vagyis csak állapotos hölgyek jöhetnek a rendelésre. Amennyiben szeretne tájékozottabb lenni a nőgyógyászati vizsgálatokkal vagy a terhes gondozással kapcsolatosan, akkor a továbbiakban ebben nyújtunk némi segítséget.

Tovább